Rólunk

Iskolánk 10. éve működő Szépségápolási Oktató Központ, mely elsőként kezdte meg és alakította ki az újonnan előírt jogszabályok szerinti Műkörömépítő Képzéseket.

Új tanítási- és technikai módszereinkkel úttörőek voltunk, ezt a hatékony módszert azóta többen is próbálják utánozni.
Eme piaci verseny számunkra azt mutatja, hogy jó irányban haladunk!
Csoportjaink kis létszámmal és több szakoktató közreműködésével zajlanak.

Iskolánkat hivatalos Kézápolás-, Műkörömépítés SZAKOKTATÓI OKJ-s bizonyítvánnyal rendelkező cégtulajdonos vezeti.
Tanáraink a szakmában 10-12 éve, iskolánkban pedig a kezdetek óta dolgoznak, hihetetlenül profik, segítőkészek és kedvesek! Általuk többféle technikai módszer is elsajátítható.

Az oktatás a Nyugati pályaudvartól 3 percnyire, a lehető legközpontibb helyen helyezkedik el mind autóval, mind tömegközlekedéssel érkezők számára (busz, metró, villamos, troli és vonat áll meg tőlünk párszáz méterre).
Termeink tágasak, mindennel felszereltek, a követelményeknek megfeleltek és légkondicionáltak.
A magas belmagasság, légtisztító, óriási ablakaink és teraszajtónk segít a tanulók munkái során felszabadult rengeteg por és egyéb anyagok gyors eltávolodásában.

2012 nyarán képzéseinket bővítettük a közkedvelt, 4 technikát is magába foglaló Hajhosszabbítás képzéssel; és a műkörmözést kiegészítő Körömdíszítő továbbképzéssel, Díszítő tanfolyamokkal. 2013 év eleje óta pedig Gél Lakk- és Manikűr képzéssel is foglalkozik Oktató Központunk; 2015-ben pedig Szempilla-hosszabbító tanfolyamaink is elkezdődtek.

Tanulóink kezét a tanfolyam után sem engedjük el, külön fórumjaink, blogjaink működnek az interneten; lehetőség van konzultációs alkalmakra; telefonos, e-mailes, személyes segítségkérésre, tanácsadásra.
Régi tanulóink sikerét a mai napig végigkísérjük, büszkék vagyunk rájuk és arra, hogy szakmánkat profiként bővítik, és munkáik nemcsak itthon, de az unión belüli országokban is elismertek!

Reméljük, Te is ezen tanulók közé tartozol majd! :)